Hírek : A mestergyilkos és Ébredj velünk kritika |
A mestergyilkos és Ébredj velünk kritika

Rövidebb írásaim a két áprilisi filmről...
A mesterlövész:
Valér:
Jason Statham és Ben Foster új gyilkolós filmjétől nem vártam sokat, de az HBO-n adtak egy werkfilmet, aminek temája ez az alkotás volt, és ott jónak tűnt. Az lett, amire számítottam: egy jó kis akciózás.
A történet egyszerű: Adott egy bérgyilkos, akinek megbízóiról érdekes dolgok derülnek ki. Ezután egy izgalmas gyilkolászós rész indul be, amin nem unatkoztam, de azért nem is éreztem azt az izgalmat, mint amit a Cúcshatás nyújtott. Ahogy az ilyen filmeknél lenni szokott, tipikus "egyszernézős" érzéssel hagyjuk el a termet. A végét ugyan rendesen megcsavarták, de mint mondtam, egyszer elég volt.
Annyit mondanék el ennek a rövid kritikának a végén, hogy a filmről tényleg nem lehet többet írni. De egyszer teljesen élvezhető volt, így jó emlék maradt meg róla.
10/7

Valér:
Harrison Ford új vígjátéka nem igazán hívta fel magára a figyelmet, így hát a bevételi siker elmaradt. Én azonban két-három hete meglestem az alkotást.
Vígjátéknak nem egy nagy eresztés, de a reggeli műsorok és a televíziók hangulatát szépen visszaadja, így kettős érzésem volt. Mert egy komédiának titulált alkotásnál a poénok mennyisége számít, vagy az olyan dolgok, amit egy mondattal ezelőtt elmondtam? Végül azt vettem figyelembe, hogy mennyire kellemes szájízzel hagytam el a termet, és így egy tipikus közepes érzésre emlékszem.
A lényeg az, hogy aki egy-két jó alakítást szeretne látni (főként Harrison Ford jeleskedik, de a két női főszereplő - Diane Keaton és Rachel McAdams - se rossz) annak ajánlom, aki meg annyit akar röhögni, mint a Másnaposok-on az kerülje el.
10/6

|