Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZAVAZÁS
Lezárt szavazások
 
2009. 07. 23. óta
Indulás: 2008-05-03
 
Menü
 
Extrák
 
Iratkozz fel
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Webapp
 
Sci-Fi (20)
Sci-Fi (20) : Pandorum (am.-német sci-fi horror 108p. 2010)

Pandorum (am.-német sci-fi horror 108p. 2010)

  2010.03.12. 16:02


Valér: A napokban megérkezett a 40 millió dollárból készült sci-fi horror, Christian Alvart rendezésében, aki eddig két noname filmmel büszkélkedhet. Az a szomorú, hogy ez a B film is egy ismeretlen alkotás, és annak is tervezték. Mindössze 200 ezer dollárt akartak rászánni, de ekkor a stáb legnagyobb meglepetésére lecsapott egy stúdió az alkotásra. Ez azonban nem jött jól, hiszen így a rezsi negyedét sem termelték vissza moziban.

Két ember elveszve: A történet szerint két ember felébred egy űrhajón (SPOILER: ami mondjuk nem is az űrben van, de ez egy jó megoldás) és fogalmuk sincs hova tűntek, valamint, hogy hogyan. Na és akkor elindul a bonyodalom, ahogy másokkal is találkoznak. Ez egy jó sztori, de a rendező és a forgatókönyvíró nem tudtak arra odafigyelni, hogy a néző figyelmét a vászonra szögezzék, márpedig így hiába a jó történet, ha nem tud lekötni. És bekövetkezett, ami nagyon szomorú: Vártam a film végét...

Középszerű stáb: Az alakítások közepesek, elég gyengusok, de meglepő, hogy két híresebb névtől kaptuk ezt: Ben Fostertől (X-Men, Alpha Dog) valamint Dennis Quaid-től (G.I.Joe, Légió), és ez nagyon kevés. A rendezés szintén egy nagy nulla. Az operatőr csak rángatni tudta a kamerát, akkor amikor nem kéne. A forgatókönyvírő pedig sz'rt a közönségre.

A zöld lámpa: Az anyagi szempontból minden tekintetben megbukó filmnek a befejezése is elég gyenge, de legalább van egy jó fordulat, és ez az egészet tűrhetővé teszi, azonban minden ami ebből a maszlagból megmaradt, az a lézerkard-szerű lámpa!

Összességében a Pandorum egy unalmas sci-fi horror, amit nem hogy kétszer, még egyszer sem szabad megnézni. Azonban, ha valaki eddig kevés filmet látott, és pont ezt játsszák amikor odavetődik valamelyik multiplexbe: Hát Istenem, nézze meg, kikapcsolódásnak nem rossz...

10/5

Vladek: Christian Alvart megáldott minket egy igazi rossz kotyvalékkal. Bár jó sci-finek is, és horrornak is, Ám a kettő kombojából mégis összehoztak valamit, ami egy rossz filmnek minősül. Emellet sokszor elhangzik majd a "Mikor lesz már vége?" mondat.

Történet

Mint a legtöbb film, ez is a főhős bemutatásával kezdődik. Felébred egy hajón, ahhol már rögtön megérzi, ahogy a néző is, hogy valami nagyon nem stimmel. Nem sokkal késöbb felébred a parancsnoka is azonban azt. hogy a parancsnoka csak kissebb nehézségek után derítik ki, mivel az elnyújtott "Hiper-álom" memória vesztéshez vezetett. A hajó sincs sokkal jobb állapotban, ugyanis a reaktor leállni készül, amitől sehogyse tudnák elhagyni az űrhajót. Egyikük elindul a hajó megmetésére, míg a másik a computerről írányítja őt. A komplikációk ott kezdődnek, hogy főhősünk furcsa lényekkel találkozik, akik 100%, hogy ellenségesek. Ezek mellet kiderül, hogy mit akar jelenteni a "Pandorum", ami egy betegség akarna lenni. Ez a betegség készítette ki így az embereket. Ezt a három fő történeti elemet már nagyon sok filmben eljátszották, ezért ettől már kicsit sablonossá is válik. Azonban maga a sci-fi horror ritka, de ennek a kategóriának is megvannak a gyöngyszemei. Gondoljunk csak James Cameron "A bolygó neve halál"-jára. Az a baj a "Pandorummal", hogy nehezen gőrbítik a történetet. Valahogy nem jön át teljesen a magyarázat, hogy ez miért így van, vagy ez miért úgy. Persze a végén kapunk egy igen nagy fordulatot, de az azelőtti szenvedéseken ez nem javít semennyit. Nem fogod azt mondani, hogy "ezért viszont megérte".

Alakítások

Színészi játékok is a legalsóbb szinten vannak. Annyira látszik, hogy tapasztalatlan "noname" színészek alakítanak. A dialogúsokat úgy folytatják, hogy azaz érzés jön át, mintha ezek minnél hamarabb átszeretnének rajtuk esni. Az biztos, hogy a színészek ezekkel az alakításokkal nem fognak befutni.

Egyéb dolgok

Christian Alvart rendezése egyenesen felháborító, nem tudom a rendező stílusát, és valahogy nem is érdekel. De mintha csak szerzett volna pár embert, és azt mondta nekik, hogy csináljanak egy filmet. Mivel nincsen normális rendező, még a vágó, az operatőr és még a hangvágásokon is érezni az iszonyatos hanyagságot. A vágások annyira értelmetlenül gyorsak és gyengék, hogy valamikor már nem lehet normálisan követni az öldöklős jeleneteket, de valamikor még a dialógusokat se. A kamera idegesítően rezzeg, míg közben a mutánsok istenverte rossz minőségű sikításuk kilyukasztja a dobbhártyákat. Megvannak benne a horror elemek, de nyugtalanítóak a sötét jelenetek. Nem feszültséget kelltenek bennünk, hanem idegességet.

Összeség

Az ilyen filmek mutatják meg, milyen rossz dolgokat lehet kihozni nagyon béna rendezéssel a film minden terén, igazi "noname" színészekkel és néha már sablonos történettel. Egy lényegtelen moslék az egész, de talán a történet mégis letud minket kötni.

10/5

 

Még nincs hozzászólás.
 
Aranyvászon
Lezárt szavazások
 
Chat (Reklámot ne)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
DÍJ

 
Társoldalak
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77