Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZAVAZÁS
Lezárt szavazások
 
2009. 07. 23. óta
Indulás: 2008-05-03
 
Menü
 
Extrák
 
Iratkozz fel
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Webapp
 
Vígjáték (53)
Vígjáték (53) : Minden kút Rómába vezet (am. romantikus vígjáték 95p. 2010)

Minden kút Rómába vezet (am. romantikus vígjáték 95p. 2010)

  2010.04.25. 10:24


Valér: A Mozifanatikusok Éjszakáján 0:30-tól megnéztem a filmet, de kizárólag azért, mert éppen akkor nem volt semmi más. Ebből egyértelműen az következik, hogy nem vártam tőle sokat...

Az alapanyag a babona: Sok ilyen babonára épülő romantikus vígjátékot kaptunk az utóbbi időben, itt most egy szökőkutas hiedelmet dolgoztak fel. Adott egy főszereplő nő (Kristen Bell) aki elmegy Rómába egy esküvőre, ahol részegen érméket emel ki a vízből. A babona szerint az érme bedobója szerelmes lesz a nőbe, és mitadisten így is lesz. Ebből adódnának a 'poénok' de ezek nem nagyon jönnek össze. Ahogy ezt ebben az évben megszokhattuk, egy vígjátékon nem tudunk röhögni. (Én, és a közönség nagy része a 22:15-ös Légión sokkal többet nevetett, és ez sem ennek a filmnek, sem az angyalos horrornak nem pozitívum) A poénnak szánt jelenetek inkább aranyosnak mondhatóak...

Hol van Róma?: Csak a címben... Aki Rómát szeretné a moziban látni, annak senkinek sem ajánlom a filmet, hiszen kb. 5 percet láthatjuk, tehát még ez sem írható a film pozitívumai közé. A szökőkutas jelenetben pedig semmi nem látszik sokak kedvenc városából, tehát mondom: Rómaimádóknak nem ajánlott!

Tipikus alakítások...: Ahogy azt a romantikus filmekben megszokhattuk, az alakítások egyenlők a 0-val. Igaz, hogy híres szereplő sincsen, kivéve Kristen Bell, de ő sem mutat gyakorlatilag semmit. Az összes többi szereplőről ugyanezt tudom elmondani.

Összességében a Minden kút Rómába vezet egy gyenge vígjáték, de idén úgy látszik, hogy egy ilyennel kell beérnünk. Poénok nincsenek, de ne is várjuk el ezek után. Érjük be azzal, hogy egy aranyos, élvezhető filmet kapunk, amin azért nem unatkozunk...

10/5,5

Vladek: Ilyen egy teljesen lényegtelen amerikai vígjáték, amiben szinte semmi nincs, csak egy nagyon közkedvelt színész, aki lehetséges, hogy eddigi élete mélypontján van.

Történet

Őszintén csak az első felét láttam a filmnek, de így is tudok egy rövid kis kritikát írni.
Egy ilyen filmnél mindig elgondolkodok, hogy nézhet ki a forgatókönyve. Gondoljunk bele milyen sablonos lehet. Adott a főszereplő, aki egy unalmas szőke titkárnő, akinek a legnagyobb problémája élete párjának megtalálásával van. Főhösünkkel történik valami, ami elindiítja őt az eseménysorokon; meghívást kap huga (azthiszem) esküvöjére, ahol rátalál egy szépfiúra, ami megoldhatja örökös problémáját. Azonban a férfi már egy másik olasz digólányba szerelmes, amit a föszereplő észre is vesz, de egy varázslatos kút miatt, eléri, hogy ő és még 4 teljesen átlagos olasz férfi belezúgjon, és szó szerint üldözni kezdjék szerelmüket. A probléma az, hogy az egészet felesleges lenne néznünk, tudjuk már mi a vége, de azért végig nézzük mert reméljük, hogy kedves szinészeket, illetve aranyos poénokat láthatunk.

Alakítások

Nincsen semmi baj a főbb szereplők alakításaival. Semmi különös igazából, de egy valamit magyarázzon nekem el valaki. Danny DeVito mi az istent keres itt??? A szinészúrral valami baj történhetett, mert ahogy ő alakít, az messze a legrosszabb a filmbe, és nagyon idegesítő nézni, ahogy a remek szinészúr így leamortizálja magát...

Poénok

Amilyen sablonos a film, ugyanolyan sablonosak a poénok. Talán annyival jobban vannak előadva, hogy azért a néző egy kicsit elmosolyog rajtuk, és ettől a film végignézhető szinten lesz.

Összegzés

Az ég világon semmilyen nagy problémám nincs ezzel az alkotással. Mozifanatikusok éjszakáján még kifejezetten el is ment, mert azért kisebb hangulatot tud teremteni. Az egyetlen dolog, ami röhejes az Danny DeVito siralmas alakítása, ami még a mai napig fúrja az agyamat, hogy mit akart Danny ott. Ha csak a pénzért is ment, legalább tegyen le valami elfogadhatót az asztalra, elvégre elvárjuk tőle...

 10/6

 
Aranyvászon
Lezárt szavazások
 
Chat (Reklámot ne)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
DÍJ

 
Társoldalak
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77