Animációs (28) : Arthur 3. - A világok harca (francia animációs kalandfilm 95p. 2010) |
Arthur 3. - A világok harca (francia animációs kalandfilm 95p. 2010)
2010.12.30. 19:37
Valér: Luc Bessont trilógiája a végéhez ért, és a rendező szépen zárta le kis, hazai rendezésű animációs franchise-ját, amihez szabad kezett kapott. Ő járt ezzel talán a legjobban, mert ugyan a sorozat nem jutott túl Európán, bevételben mindig hozott egy kis nyereséget a villangók univerzuma, emellett pedig eldicsekedhet azzal, amivel nem sok rendező: Van egy filmsorozata, ami csak az övé. (És még lét is hozott)
A kitűnő elsőrész után jött a két epizódos Finálé, amit azonban a második rész bemutatása előtt elfelejtett közölni a közönséggel, hát sokan szapulták is, de aztán a bevétel nem lett vészes, ahogy a harmadiknál sem, ahol azonban kilépnek a föld alól a karakterek, és kis villangóként kell szenvedniük a nagyvilágban. Tetszettek Maltazár jelenetei, de nem voltak túl jól megoldva, ellentétben a méhek világával, mert ugye őket is be kellett vonni erre a mindent eldöntő csatára, ami aztán nem durran nagyot, de mégiscsak egy animációs sorozatról beszélünk...
Összességében tehát az Arthur 3. jobb mint a félbeszakadt második rész, de rosszabb mint a zseniális első. Luc Besson szép kis trilógiát állított össze, valamint a villangók univerzuma is kitűnően lett megcsinálva, egy tapsot megérdemel, ha azt nem, hogy a három részt megvegyük DVD-n...
10/7
|