Tekken (japán akciófilm 90p. 2010)
2011.03.10. 15:55
Valér:
2009-ben, amikor meghallottam, hogy film készül kedvenc verekedős játékomból, nagyon megörültem a hírnek. 2010 nyarára el is készült, azonban hozzánk csak DVD-n érkezett el. (Annak ellenére, hogy hazájában sikeres volt a mozikban) Pár nappal ezelőtt azonban sikerült megnéznem a filmet!
Round One: Fight!: A Tekken-film a jövőben játszódik, pár nagy vállalat uralja a világot, köztük a Tekken is, akik különböző harcos viadalokat rendeznek. Egy gettóban élő srác (Jin, aki egyébként a játékok egyik legfontosabb szereplője volt) pedig nagynehezen eljut erre a versenyre, és meg is küzd a legendás "tekken-harcosokkal". Kifejezetten jó volt, hogy betekinthettünk a harcok színfalai mögé, az edzésekre, amit ugye a Playstation-ön keresztül nem élhettünk át. Az az egy rossz, hogy a karakterek közül csak párat formáltak meg, olyan fontos harcosokat hagytak ki, mint Lei Wulong, Paul Phoenix vagy Hwoarang. Azonban láthattuk a - már virtuálisan is - borzasztó szexi Christie-t, a bérgyilkos-testvérpárt (Nina-Anna), Kazuyát (aki egyébként a legjobbra sikerült figura lett a filmben) és Heihachit is. A harcok pedig - a borzasztó alacsony költségek ellenére - fantasztikusra sikeredtek, hihetetlenül látványosra, izgalmasra és véresre. Ezutóbbi mondjuk a játékokra egyáltalán nem volt jellemző.
Máshogy mint a játékban: Azt nem lehet megmondani, hogy a Tekken-film melyik játék idejében játszódik, vagy esetleg előbb/később. Az egész film teljesen független, és olyan dolgokat kapunk fordulatnak, amiket a Tekken régebbi epizódjaiból már tudunk. Azonban a karakterek teljesen máshogy viszonyultak egymáshoz, mint a Tekken 1-2-3-4-5-6-ban. Anna és Nina nem utálták egymást, Eddy és Christie nem voltak szerelmesek, stb. Ezzel persze nincs gond, csak furcsa volt, hogy néhány dolog egyezik a játékban foglaltakkal, néhány pedig nem. Ez persze nyílván annak köszönhető, hogy az egészet lehessen folytatni, és a sok Tekken-game mellett végig lehessen vezetni egy ezen alapuló franchise-t, hiszen a sikernek köszönhetően akár már idén nyáron jöhet a sequel, azaz a Tekken 2.
Amiért megérné folytatni: A Tekken egy B filmnek indul, nem is akar több lenni ennél. Kevés pénzből lett siker, tehát elérte ami a célja volt. Annyival több, a további "gettóból kikerülő gyerek feltörekvése" filmeknél, hogy a fanatikusok láthatják kedvenc karaktereiket. Különösen jó volt Steve Fox edzőként, (Őt a Hellboy 2 főgonosza, és a Halálfutam 2 főhőse játssza) Christie pedig meghódítandó bunyós csajként. De Kazuya a gonosz szerepét betöltve veszi le a nézőt a lábáról. A film végig pörög, a bunyók látványosak, és az egész úgy ahogy van, borzasztó élvezetes, így tehát én - és szerintem sokan mások - szívesen néznék még másfél óra Tekkent. Akár a moziban is.
Összességében az a véleményem, hogy a Tekken remek film. Méltó a játékok színvonalához, és persze sose lesz olyan híres, mint maga a játék, de amit vár tőle az ember, azt simán meg is adja.
10/9
|