Hírek : Megvan Harry Potter utódja |
Megvan Harry Potter utódja

A Warner Brothers minden idők legsikeresebb stúdiójává nőtte ki magát az évek során. Zseniális eredményei pedig két pilléren nyugodtak: az egyik a DC Universe-vel kötött szerdőzés, a másik pedig a Harry Potter-sorozat megfilmesítési jogai. De utóbbi nyáron véget ér.
A nyári Harry Potter lezárással David Heyman produceri feladatköre is megszűnik. Így kénytelen új sikerforrások után nézni, hiszen a Warnernek továbbra is a legnagyobb stúdiónak kell maradnia, legalábbis ez az elvárás. Erre pedig Batman és társai egyedül nem lesznek képesek. (A Warner eddigi nyolc legsikeresebb filmje között a hét HP és a Sötét Lovag szerepel)

A producer, és a Warner fejesei a Potter után hagyott űrt egy újabb európai regénysorozattal, az Oscar Pill-el próbálnák kitölteni. A sorozat természetesen fantasy, és egy Eli Anderson nevezetű francia író ötlötte ki. Ez a próbálkozás mondjuk veszélyes, hiszen a HP óta egyedül az Alkonyat volt képes nagyobb rajongótábor kialakítására, és hatalmas siker elérésére.

A regény történetéről annyit, hogy öt kötetből áll a sztori, és Oscar Pillt állítja a cselekmény középpontjába, aki teljesen normális életet élt, míg egy szép nap rájön arra, hogy képes más élőlények és emberek testébe belépni és a Médiciusok rendjének az egyik tagja. Az öt könyv öt világot mutat be, Pillnek mindegyikben győzedelmeskednie kell a Pathologusok felett. Minden egyes világban meg kell szereznie egy trófeát, hogy továbbléphessen a következő helyre. Édesapja is a Médiciusokhoz tartozott, aki azonban rejtélyes körülmények között elhunyt. Hősünk lassan, de biztosan közelebb kerül az eset megoldásához.
|
jöjjön.. majd akkor véleményezem