Hírek : Stallone filmtervei |
Stallone filmtervei

Sylvester Stallone hosszas vonakodás után megrendezi az Expendables második részét, emelett főszerepet is vállal benne. Utána egy képregény-adaptációba is bejelentkezett.
Az Aint It Cool News értesülései szerint Walter Hill aláírta szerződését, így ő fogja rendezni a Warner Bros. Headshot című mozifilmjét. A képregény-adaptációt eredetileg az a Wayne Kramer rendezte volna, aki a remek, ám pocsék magyar címmel bíró Haláli hajszát is készítette, azonban a stúdiónak nem tetszett az a sötét tónus, amivel át akarta volna itatni a történetet.
Walter Hill eljövetelével könnyedebb lesz tehát a Headshot, de persze nem kell szünidei matinébe illő történetre gondolni, hiszen az mindent elmond, hogy az Alexis Nolent három részt számláló képregénye alapján készülő film főszereplője Sylvester Stallone lesz. A történet egy rendőr és egy bérgyilkos fura partnerségéről fog szólni, akik társaik halála után állnak össze, hogy levadásszák azt, aki felelős a történtekért. A Headshot forgatókönyvét az az Alessandro Camon írta, aki eddig a K. Il bandito és A harcmező hírnökei című filmeket tudhatja portfóliójában.
|